Továbbra is Csömör-TFSE párharc

A Női NB II Nyugati csoportban tovább folytatódik a Csömör-TFSE párharc a csoport-elsőségért.
Ezúttal is győzött mindkét csapat, a Csömör a KRSE vendégeként, míg a TFSE hazai pályán a Kalafa ellen.

KRSE – RFC Csömör 0-3 (0-1)
Soroksári Sportcsarnok
Vezette: Marcz Rajmund – Nyekita Benjámin – Tóth Csaba

KRSE: Fülöp E – Tóth E, Horváth D, Tóth B, Vicai
Csere: Miklián, Kalányos, Szamosy, Hugyecz, Balogh K
Edző: Szamosy Csaba

Csömör: Király – Lengyel, Nagy S, Molnár J, Dohány
Csere: Hajdú, Szennai, Gálik, Kakuk, Kajdy, Orbán, Botka
Edző: Tóth László:

Góllövők: Botka Bernadett, Nagy Szabina, Dohány Rita

A pénteki napon a KRSE a listavezető Csömör csapatát fogadta, mely igazolva kiváló formáját az 5. percben egy szép egyéni megoldást követően megszerezte a vezetést. A gólt követően mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de újabb találat a félidőben már nem született.
A második játékrészben nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltak a hazaiak, sorra alakítva ki a helyzeteket, de a szerencsével hadilábon álltak, csak kapufákig, meg nem adott gólig jutottak. A foci törvényszerűsége ismét megmutatkozott, ami itt kimaradt, az a másik oldalon bement, a meccs végén két kontrából ismét eredményes volt a Csömör, így alakítva ki a 0-3-as végeredményt.
A mérkőzés többet tartogatott a készenlétieknek, és az eredmény egy kicsit csalóka. Egy küzdelmes, jó mérkőzésen a Csömör zsebelhette be a három pontot.

Szamosy Csaba: Csalódott vagyok a lányokkal egyetemben a meccs kapcsán, mert több volt benne. Ha valaki csak a végeredmény nézi, az gondolhatja, hogy sima vendég győzelem, de úgy érzem, hogy igazságosabb lett volna a döntetlen. Az elején kaptunk egy szép egyéni megoldásból egy gólt, majd 30 percen keresztül futottunk az eredmény után, hajtottunk. Számtalan helyzetet dolgoztunk ki, de vagy a vendégek kapusa, vagy a kapufa állta utunkat. Nem volt szerencsénk és a foci örök igazsága megint bejött, ha mi kihagyjuk a helyzeteket, akkor kapni fogunk és az utolsó percekben ez két kontrát jelentett. Gratulálok a Csömörnek a győzelemhez, valamint a saját lányaimnak, mert a vereség ellenére emelt fővel jöhettek le, mindent megtettek, így nem is róhatok a szemükre semmit.

Tóth László, Csömör: – A tétnek megfelelően ismét egy inkább küzdelmes, mintsem látványos meccsen vagyunk túl. Összességében azt gondolom, hogy teljesen megérdemelten nyertük meg ezt a párharcot és ugyan tudunk mi ennél még jobban is játszani, nem bánkódom, ugyanis a legfontosabb a három pont megszerzése volt. Egy kicsit bosszantott a sok kihagyott helyzet, valamint volt olyan időszak, amikor egy kicsit szétestünk, de le a kalappal a lányok előtt az eredmény miatt, valamint azért is, mert ismét egy rangadót hoztunk le kapott gól nélkül. Ugyan van addig még egy nagyon kemény bajnoki meccsünk Pécsett, de már nagyon várjuk a veszprémi kalandot! További sok sikert ellenfelünknek a bajnokságban.

 

TFSE – Kalafa Futsal 4-2 (3-1)
Budapest, Vasas Sportcsarnok
Vezette: Grűnvald Gábor – Kalyda Imola – Dobó Gábor

TFSE: Winternitz K – Molnár-Sáska, Bagdi, Janicsek, Császár
Csere:Farkas K, Juhász A, Bobok, Winternitz A, Csiszárik

Kalafa Futsal: Boros A – Szabó K, Botos, Pap E, Szabó Z
Csere: Sántháné
Edző: Szabó László

Góllövők: Bagdi Csilla 2, Janicsek Zsanett, Winternitz Anna illetve Botos Regina, Pap Eszter

A TFSE számára kötelező volt a hazai győzelem, amennyiben tartani akarja a lépést a Csömörrel a csoportelsőségért. Végül is magabiztosan győztek, végig két góllal vezetve, az idegenben kevésbé veszélyes Kalafával szemben. Az egyetemistákat ezúttal a ragyogóan játszó, két gólt is szerző Bagdi Csilla repítette.

A PTE-ÁOK –  ELTE BEAC mérkőzést február 15-én játsszák.

 

gggg

forrás: futsalhungary.hu

Vélemény, hozzászólás?