Győzelem a férfiaknál

TFSE – Hatvani KSZSE    27:25 (16:12)  (junior: 41:13)

 

Hétvégén a kieső helyről menekülni próbáló TFSE csapata a középmezőny egyik prominens csapatát fogadta. Mindkét csapat nagy sebességgel kézilabdázott és rengeteg gólhelyzetet alakított ki, de mind a hazai, mind a vendég kapus remek napot fogott ki, így a 15. percben még mindig csak 7-3 állt az eredményjelzőn. A vendég időkérés után stabilizálódott a két csapat közötti különbség, ami annak volt köszönhető, hogy mindkét oldalon jöttek a technikai hibák. A szünet 16-12-es hazai vezetésnél jött. A második félidő elején eldőlni látszott a mérkőzés, ugyanis fiaink még nagyobb sebességre kapcsoltak, és a kapuban Marlok Balázs továbbra is szenzációsan védett. A második játékrész közepére azonban egy csapásra megváltozott minden. A vendége elkezdtek zárkózni, és többször is feljöhettek volna 1 gólra, ám minden alkalommal elpuskázták a lehetőségeiket. a TFSE fiataljai végül megérdemelten szerezték meg a 2 pontot, hiszen kevesebb hibával játszottak. A végeredmény 27-25

 

 

Legközelebb (2016.12.11-én)  a Budakalász otthonába látogat a TFSE férfi csapata, majd következik a téli szünet.

 

14670796_634484220065891_9003109384707206614_n

 

Vélemény, hozzászólás?