Női NBII Röplabda

2/2 a másodosztályban

Sikeres idénykezdetnek örvendhet a TFSE NBII-es női röplabdacsapata. Női szakágunk a férfiakéhoz hasonlóan két résztvevővel van jelen az NBII mezőnyében.

A TFSE U21-es kerete a női NBII – U21 ‘C’ csoportjában, a TFSE második csapata pedig a női NBII – U21 ‘E’ csoportjában szerepel. A két keret játékosállománya közel azonos: az U21-es csapatnál értelemszerűen az utánpótláskorúak kapnak lehetőséget, míg a második csapatnál az utánpótlásba már nem tartozók is szerepelhetnek.

Utóbbi alakulatunk szárnyal a 2021/22-es idényben, két mérkőzésen két győzelmet tudhat a magáénak, így bomba formában várhatja a most szerdai kupaszereplést (ennek részleteit holnap tesszük közzé).

Gyurászik Gábor tanítványai a legutóbbi fordulóban hazai pályán fogadták a Jászberény második számú alalkulatát. A mérkőzést megelőzően mindkét fél neve mellett egy győzelem szerepelt, nem volt tehát egyértelmű esélyes a TFSE. A találkozón azonban alig másfél óra játék alatt sikerült meggyőző 3–1-es sikert aratni.

Vezetőedzőnk sorai a találkozóról: Jól kezdtük a mérkőzést, a pontos nyitásoknak és hatékony támadásbefejezésnek köszönhetően viszonylag könnyedén kétszettes előnybe kerültünk, ami után a feljavuló jászberényi fiatalok kihasználták a koncentráció vesztésünket. A negyedik szettben sokáig csak futottunk az eredmény után, de a végjátékra helyén volt a szívünk és meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Gratulálok a lányoknak! Sok sikert a JRK-nak!

A folytatásban szerda este hazai pályán fogadjuk (TFSE „Kék” névvel) a Miskolci VSC (NBII) csapatát a Magyar Kupa selejtezőjének keretein belül. A borsodi együttes két mérkőzést követően egy győzelmet és egy vereséget tud felmutatni az NBII – U21 ‘F’ csoportjában. A TFSE történelmében egyedülálló az idei Magyar Kupa részvétel, mivel eddig csak NBI-es csapatunk szerepelt a legrangosabb hazai kupasorozatban, az idei évtől azonban másodosztályú lányaink is lehetőséget kapnak.

NBI-es csapatunk szintén szerdán lép pályára. Csépke Gábor és Lucas Alborch tanítványai idegenben játszanak a Szolnoki SPC otthonában.

About the author

Borhi Mihály

1 Comment

Click here to post a comment

Kiemelt támogató

Szakmai Partner

Kövess minket mindenhol!